Kimi Räikkönen részt vett az FIA hivatalos sajtókonferenciáján Malajziában, ahol idei problémáiról, a megváltozott autókról és új csapattársáról is beszélt.
A finn világbajnok tagadta, hogy jelenlegi problémái az F14 T-vel az új, brake-by-wire fékrendszerre vezethető vissza.
"Amire szükségem van az egy beállítás, hogy az autó olyan legyen, ahogy szeretném, és a csapat dolgozik ezen. Remélhetőleg ha ez meg lesz, az könnyebbé teszi a dolgokat, bár ez egy kis időbe telik."
Majd a szokásos őszintéségével értékelte a Ferrari szezonnyitón mutatott teljesítményét.
"Nyilvánvalóan ez nem egy ideális évkezdés volt a csapat számára, nem az, amit el szerettünk volna érni. Azonban, a számos területen tapasztalt apró nehézségeket követően, legalább valamit kihoztunk belőle a pontok tekintetében. Ez egy hosszú év lesz. Remélhetőleg építkezhetünk most erre. Sok jó emberünk dolgozik csapatként együtt, hogy javítsanak a dolgokon. Biztos vagyok benne, hogy folyamatosan fejlődni fogunk."
Ami a jelenlegi versenyhétvégét illeti, Räikkönen nem akart jóslatokba bocsátkozni.
"Minden versenypálya más, itt nagy a forróság és a páratartalom, és első alkalommal használjuk ezeket a keverékeket. Nagyon nehéz lesz a versenyautók számára. Szóval fogalmam sincs mire számítsak, de a múltban is ez volt a helyzet, hogy nehéz ezt megmondani versenyről versenyre. Remélhetőleg egy kicsit jobb érzésünk lesz, és az első versenyen szerzett tapasztalatokkal a dolgok simábban fognak menni, és egy jobb eredményt célozhatunk meg."
"Vezetési szempontból nem hiszem, hogy ez szörnyen más lenne a tavalyi autókhoz képest, eltekintve néhány apró részlettől. Számomra a nagyobb különbség, hogy egy másik csapatban vagyok, mivel minden csapat más autót épít" - vázolta az új autókról alkotott véleményét a finn, akit természetesen csapattársával, Fernando Alonsóval való kapcsolatáról is megkérdeztek. "Jó, és mindig jó volt. Közös célunk, hogy együtt dolgozzunk a dolgok javításán, és hogy oda vezessük a csapatot, ahol lenni akarunk."